2017. április 26.

Április hónap vízipacija (1. rész)

Íme a videóban szereplő bélyegek.


Az eBay-nek köszönhetően találtam rá több vízilovas bélyegre is. Ezekből 4 darabot rendeltem meg ugyanattól az eladótól. Alig vártam, hogy Amerikából megérkezzenek a szépségeim. Ezelőtt a bejegyzés előtt már a szemfülesebbek láthattak egy videót, amiben kibontom a borítékot, és először láthatóak az újdonságok. Most pedig állókép formájában mutatom meg őket.

Az első bélyeg kollekció 2 darabból áll, és Kongóban, 2008-ban adták ki. Az első képen egy víziló fényképe szerepel, aki a Maletsunyane vízesésbe lett Photoshop-olva. Érdekesség, hogy ez a vízesés nem a Kongói Köztársaságban, hanem a Dél-afrikai Köztársaságban található, azon belül is a Lestho Királyságban.


A következő összeállítás szintén kongói, azonban ez 2012-ben készült. Nem értek a bélyegekhez, de számomra érdekesség, hogy itt nincsen perforáció az egyes bélyegek meghatározásaként. Mind a négy különálló bélyegen nílusi vízlovak fényképei szerepelnek, ahogy háttérként is.


A harmadik adag bélyeget Nigériában adták ki, 2014-ben, és a postai pecsét is rákerült. Ez a kollekció 4 darabból áll, és már nem fényképeken szerepelnek a vízipacik, hanem rajzolva/festve vannak. Szerintem ez a legszebben kivitelezett összeállítás a négyből. Nagyon tetszik a színvilága.


Utolsóként pedig törpe vízilovakat ábrázoló bélyegeket mutatok meg. Ezek Togoban, 2013-ban jelentek meg, és szintén tartalmaznak postai pecsétet. Az előző kollekcióhoz hasonlóan, most sem fényképek, hanem rajzok/festmények kerültek a bélyegekre. A "keret" is nagyon szépen ki van dolgozva.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése